November - 2018
H K S C P S V
  01 02 03 04
05 06 07 08 09 10 11
12 13 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30  

A videostreaming fényei

Szerző: Gálik Mihály

Közzététel: 2017.05.29.

Az élet csak egy álom, erre a lapos, mélabús közhelyre rímel a The Economist brit hírmagazin f. év február 11. keltezésű számában a tömegszórakoztatásról szóló, 12 oldalnyi külön összeállításának egyik főcíme: Life is but a stream. Akinek ez még túl talányos lenne, azt az alcím eligazítja: íme egy új dolog ahhoz, hogy sivár, megfakult életünkbe színt vigyünk (A new way of bringing colour to dreary lives).

A nevezett „kis színes” műfajú cikket, amely a video streaming egy sajátos, Kínában népszerűvé lett változatának civil alkalmazásáról szól, csak az összeállítás második felébe tették be szerkesztők, mintha maguk sem bíztak volna benne, hogy pont ez az egyoldalnyi írás fogja majd lebilincselni az olvasót. Kinek-kinek persze más nyeri el a tetszését, nálam a Special report nyolc, jobbnál jobb anyagából ez vitte el a pálmát.

A történet főhőse, Mr Zhao, aki faluról költözött be feleségével és kicsi fiával az egyik nagy kínai iparváros leharcolt, környezetszennyezéstől sújtott elővárosába, egy szabványos, átlagos lakásba. Ő és családtagjai is azon tízmilliók közé tartoznak, akik ez elmúlt két évtized során egy elmaradott falusi környezetből kiszakadva hirtelen városlakók lettek, annak minden következményével. Mr Zhao nehezen talál az új lakhelyén barátokat, taxizásból él, de amikor végez és hazamegy, rákapcsolódik a hálózatra: hipp-hopp egy másik személy lesz, amolyan szórakoztató kisiparos, a maga ura. Egy kínai video-megosztó és élő-streaming alkalmazást (app) használ, s élőben sugárzott műsorát, amelyben csip-csup történeteket, olykor trágár vicceket mesél, ami éppen eszébe jut, honfitársai százai, néha ezrei nézik esténként a maguk lakásában. Közönsége zömét azok teszik ki, akik magukat, némi öngúnnyal, olyan lúzereknek titulálják, akik reménytelen állásokban dolgoznak. Néha leesik egy kis pénz a hirdetőktől, akik fogyókúrás termékeket és vietnami gagyi „arany ékszert” ajánlanak a műsor követőinek, és akik mellesleg igencsak aktívak, online beszélgetnek a műsorvezetővel, és olykor megjutalmazzák őt pénzre átváltható digitális matricákkal. Szerény ajándékok ezek, de ugyebár sok kicsi sokra megy: ebből Mr. Zhao havonta összeszed mintegy 850 USA dollárnak megfelelő összeget, kétszer annyit, mint amennyit a taxizással keres.

Eddig a zanzásított tündérmese, itt a vége, de kérlek, ne fuss el véle, nyájas olvasó! Hadd osszak meg veled először is néhány szikár tényt, amin talán érdemes elgondolkodni. Kínában a 710 millió internet előfizető közel fele használ élő-streaming alkalmazásokat, amelyből 2016-ban a szolgáltatók nagyjából 3 milliárd dollárnyi bevételre tettek szert a Credit Suiess bank becslése szerint (összehasonlításként: a mozifilmek belépőjegyekből származó bevétele úgy 7 milliárd dollárra rúgott ugyanezen évben). Az élő-streaming üzletág mintegy kilenc-tíz éve kezdett felfutni, miután az akkor kitört válságban az internet szolgáltatók megégették magukat a video-megosztó szolgáltatásaikkal és kénytelenek voltak új bevételi források után nézni. A személyes „broadcasting”, az élő-streaming műsorok ingyenesek, rövid idő alatt nagyon népszerűek lettek, és az események élő közvetítését a hirdetők is felfedezték maguknak. A digitális ajándék matricákkal megoldották a tevékenység monetizálását, ellentétben a nyugati országokkal. A közönség zöme férfi, de az előadók között a nők vannak többségben. A legnépszerűbb előadók egymillió dollárnál is többet megkeresnek évente. Japánban és Dél-Koreában szintén tömegeket vonz és hasonló üzleti modell alapján működik a szolgáltatás.

Fél évszázaddal ezelőtt a kanadai Marshall McLuhan, korának világszerte elismert médiakutatója, vagy ha úgy tetszik, látnoka (visionary), egyebek között azt találta mondani, hogy idővel mindenki a maga kiadójává válhat, mivel ezt az infokommunikációs technológiák fejlődése lehetővé fogja tenni. Nagyjából ugyanekkor Alvin Toffler, a neves amerikai futurológus, mintegy reagálva a fogyasztói elektronika készülékeinek a piaci áttörésére, fogalmazta meg a következőket: „Az új technológia diákok és amatőrök százezreinek adta a kezébe a kamerát és a filmet, és az underground mozi a maga nyers, színes, perverz, magas szinten individualizált és helyi jellegzetességeivel még inkább virágzóban van, mint az underground sajtó” (saját fordítás).

A civil tartalomelőállítás fél évszázaddal ezelőtti korabeli gyakorlatától ugyan hosszú út vezetett a mai digitális médiakörnyezet személyes broadcasting műfajáig, Mr. Zhao napi szórakoztató performanszáig, de a gondolati ív szinte nyílegyenes. Én magam a személyes broadcasting fogalmáról, illetve arról a vízióról, hogy annak majd a tévével vetélkedő vonzereje lesz, több mint húsz éve Nicholas Negroponte Being digital c. könyvében olvastam először. Igaz, ezt nem élő-streaming technológiával képzelte el Negroponte, hisz az akkor még felvetésként sem létezett, de ez mellékes. Az ő híres példáját, hogy a kusz-kuszt főző marokkói háziasszonyt fogják nézni majd az emberek a főzőcske műsorok sztárjai helyett, az igazat megvallva ma sem hiszem el, de a kínai taxis lúzereket megcélzó interaktív stand-up műsorának sikere azért elgondolkodtat. Ez már annak az alternatív, posztmodern médiának a megjelenítője, amelynek a szereplői hétköznapi emberek, amelyben az outsiderként kezelt civilek hangja hallatszik, amelyben a szubjektivitás világának eseményeire áldozzuk a figyelmünket, és amelyben mindannyian élünk: tetszik, nem tetszik, valóban beköszöntött a digitális média szép új világa. Ez még akkor is igaz, ha, amint az Economist hírmagazin bevezetőben idézett külön összeállításából világosan látszik, a tömegszórakoztatás mai csúcstermékei továbbra sem a végtelennek tekinthető civil kínálatból, a fogyasztók által előállított tartalmakból kerülnek ki sehol a világon, hanem a szórakoztató média profi műhelyeiből.



Utolsó frissítés: 2018.10.19.